a Kámori rét felé vezető turiostajelzéstől (kék) néhány percnyire letérve egy nevezetes, a múltban sokkal nagyobb megbecsülésnek örvendő forrás található. A helyi hagyomány szerint a kámori vár dúsgazdag vezérének leánya is ide, a zsibaki gyógytóra járt fürödni. Mindenesetre tény az, hogy a forrást minden területtel foglalkozó monográfia megemlíti.Első, általunk ismert leírása Mocsáry Antaltól származik. Ezt írja róla az 1820-ban megjelent Nemes Nógrád Vármegyének Históriai, Geographiai és Statistikai Esmertetése című könyvébe:A községtől mintegy húsz percnyi távolságra a Kámori rét felé vezető turiostajelzéstől (kék) néhány percnyire letérve egy nevezetes, a múltban sokkal nagyobb megbecsülésnek örvendő forrás található. A helyi hagyomány szerint a kámori vár dúsgazdag vezérének leánya is ide, a zsibaki gyógytóra járt fürödni. Mindenesetre tény az, hogy a forrást minden területtel foglalkozó monográfia megemlíti.Első, általunk ismert leírása Mocsáry Antaltól származik. Ezt írja róla az 1820-ban megjelent Nemes Nógrád Vármegyének Históriai, Geographiai és Statistikai Esmertetése című könyvébe:"Ezen helységtől mintegy fertály órányira találtatik egy forrás, melly hogy ásványos, onnan is kitetszik, hogy akár melegítesék, akár tsak hidegen fürödjön az ember benne, a' mint sok példák bizonyítják, többféle betegségekben használ, a' lakosok ezen vizet Zsibak-vizének nevezik. Azon kősziklához, melly alól ezen hasznos víz kifolyik, tsak közel vagyon egy másik kővé vált (petricifált) szikla, mellyben kővé vált tengeri-tsigákat lehet tartani, minthogy nem tsak a' színét, de még az ízét is egészen elveszti." Fontosnak tartja továbbá megjegyezni: " Ezen itt található jó vizeknek chemiai  megvizsgáltatása az Orvosi Karnakajánltatik, hogy ez idővel az emberiségnek nagyobb hasznára szolgálhasson."Negyedszázaddal később Fényes Elek íry róla könyvében: " Van mindjárt a helység felett egy Zsibak nevű forrás, melly kövesült tengeri apró csigákból összetétett sziklából jő, orvosi erővel bír, s kivált köszvényben soknak használt, s kár, hogy fürdőház mellé nem épült. "Egy évvel később, 1852-ben a Magyarhoni Földtani Társulat tagjai kirándulást tettek a tássulat pártfogójának, herceg Esterházy Pálnak uradalmába azzal a céllal, hogy felhívjáka birtokos figyelmét a területén található esetleges ásványkincsekre. A szemléről Szabó József írt 1863-ban: " Kámor hegyen gyűltünk össze a nap közepe táján, s a kies kilátást, párosulva az igen szives fogadtatással az illető urak részéről, kisy ideig élvezve, megtekintők a kámorpataki fürdőt, melynek gyógyerejéről főleg köszvényes bajokban oly sokat beszélnek. E hevenyészett fürdő egy kádból áll galy-sátorban, meybe a patak vizét merítik. az árok oldalaiból köveket feszítenek ki, s e végre csinált rőzse tűzbe vetik, hol miután darab ideig izzásban voltak, így forrón a kádba teszik, s a víz sok mészkövet olvaszt fel, s hatását a melegen kívül nagyrészt ennek is köszönheti.
Hasonló fürdőt lehet rögtönözni a jenői határban, Jenőtől 1/4 órányira Zsibakon. A zsibaki patak árkában kicsiben oly viszonyok fordulnak elő, amelyek a Niagara esetét hozzák emlékbe. A víz valami 3 öl mélységű árokban foly egy szilárd homokkő réteg hátán, mely a víz bontó erejének erélyesen ellen áll. Fölötte laza homok volt, mit a víznek kivájni könnyű volt; alatta kövületdús agyagos homokkő, ezalatt végre vagy 1 1/2 öl mélységben ismét laza homok kékes színnel. Ez utóbbit a zuhanó patak alámossa mindaddíg, míg a fölötte levő rétegek túlhajlók lesznek, s istáp hiánya miatt önsúlyuk következtében lezuhannak. Még egynéhány év előtt emlékeznek kisérőink, hogy a felső homokkő réteg alá állni s magát zuhanyozni lehetett, minek jelenleg csak darabjai látszanak a vájás fenekén. E pont festői. Nem messze innét homokkő töredékeket találtunk a vízmosásban, melyeket ha elegendő mennyiségben jönnének elő, mint tartós s nem változó követ a házak alapjai építésére czélszerűen lehetne fordítani."
Dawid Wachtel 1859-ben megjelent "Ungarns Kurorte und Mineralquellen" (Magyarországi gyógyhelyek és ásványos források) című könyvében olvashatunk róla, hogy vastartalmú széndioxidos viznek tartják, amelyet a környékbeli lakosok ivásra, s a forrás közelében lévő faépületben fürdésre használtak. A zsibaki és a kámori gyógyfürdőknél alkalmazott archaikus vízmelegítési eljárásról ezt követően Hantken Miksa írt 1867-ben.
Dawid Wachtel tehát vastartalmú széndioxidos víznek írta le a forrás vizét. Tudomásunk szerint az első igazi elemzésre csak 1916-ban került sor. Sajnos ennek eredeti dokumentumai nem maradtak meg, így csupán Mikszáth Gyula doktori értekezéséből szerezhetünk róla tudomást: "A vegyelemzés szerint igen jó ivásra, valamint vas és jódtartalma miatt ajánlják szénsavval telíteni és forgalomba hozni."
Sajnos a rendelkezésre álló ismert vízelemzési adatok, melyek az 1957. évi vizsgálatból származnak , nem tértek ki a jódtartalom megállapítására. A vizsgálat egyébként kevesebb oldott anyagot mutatott ki, mint amennyire a szakemberek számítottak. Prakfalvi Péter írja A diósjenői Zsibak forrás története és földtana című dolgozatában: " A víz Ca-hidrogénkarbonátos összetételű, amely egyértelműen levezethető a rétegek ősmaradványok tartalmához. Vannak olyan tengeri szervezetek, amelyek feldúsítják a szervezetükben a tengervíz jódtartalmát. Ilyenke pl. a barnamoszatok és a tengeri szivacsok. Ezek maradványai általában nem őrződnek meg, ezért nem is találtunk ilyen fosszililákat a Zsibak-forrás környéki rétegekben, de a kagylók és csigák tengerpart közeli körülményeket igazolnak és a fent említett jódkoncentráló szervezetek is ebben a régióban élnek. Tehát az ősföldrajzi viszonyok is azt erősítik meg, hogy a víz tartalmazhat magasabb jódkoncentrációt." A zsibaki víz esetében pedig ez annak a feltétele, hogy a víz ásványvíznek minősülhessen.
Ozorai György 1958-ban vizsgálta a forrás környékének vízföldtani viszonyait. LEírásában említi, hogy " a háború előtt Végh Károly igazgatótanító széndioxid hozzáadásával gyógy- szódavízként tervezte forgalomba hozni. Az akkori elemzés állítólag jódtartalmat mutatott ki."